Garda - Pelecus cultratus Linné, 1758

Szinonim: Cyprinus cultratus (Linné, 1758).

Teste oldalról erősen lapított, megnyúlt, a hát vonala teljesen egyenes, a has vonala ívelt. A feje viszonylag kicsi, oldalról lapított, szája felső állású, a hasíték majdnem függőleges, az alsó állkapocs beleillik a felső állkapocs mélyedésébe. A szeme nagy. Hátúszója feltűnően rövid és alacsony, kezdete hátrább van, mint a farokalatti úszó kezdete. A mellúszó erőteljes, hosszú, vége hegyes, eléri a kicsi hasúszót. A farokalatti úszó hosszú, de nem magas. A faroknyél rövid és alacsony, a farokúszó hosszú, erősen kivágott, nagyjából szimmetrikus. Cycloid pikkelyei kicsik, könnyen lehullanak, a hason a toroktól hátrafelé a test teljes hosszában pikkely nélküli él húzódik. Jellegzetessége, hogy a jól fejlett oldalvonala szabálytalanul zegzugos lefutású. Háta acélkék vagy kékes olajzöld, fémes csillogással, oldalai ezüstösen fénylők, hasa fehéren ezüstös. Úszói fakó vörhenyesek, a hát- és a farokúszót kivéve, amelyek szürkék. A garda eredetileg vándorló halfaj volt, amely a többi tipikus anadrom haltól eltérően nemcsak az ívás időszakában hatolt fel az édesvizű folyókba, hanem a tél kivételével - amelyet a tengerben töltött - az év többi részében is az édesvízben maradt. Hazánkban, a Balatonban, a Fertő-tóban a Duna és a Tisza középső és felső szakaszán, valamint a volt Szovjetunió nagy víztározóiban állandó édesvízi életmódra áttért populációi élnek.

Ivarérettségét 3-4 éves korban éri el. Tavasszal nagy csapatokban vonul ívóhelyére. Testmérettől függően változik a lerakott ikrák száma. A balatoni gardáknál 14-130 ezer, átlagosan 30 ezer (Entz és Lukacsovics, 1957), a Fertő-taviaknál 9-66 ezer szem ikra (Herzig és Winkler, 1983) a faj abszolút fekunditása. Az 1,3-1,5 mm-es ikráit vízközt szórja szét április-május időszakban, amelyek a megtermékenyítés után 5-6 mm-re duzzadnak, könnyebb fajtömegük révén az állóvízben lebegnek a folyókban lassan sodródnak. A 18 oC-os vízben 3-4 nap alatt kikelt lárvák 7 mm hosszúak. Első táplálékát kerekesférgek jelentik, lassan áttér nagyobb méretű zooplankton-szervezetek fogyasztására, a kifejlett példányok vízirovarokkal táplálkoznak. A folyóvizekben és víztározókban az idősebb egyedek halivadék fogyasztása mind nagyobb méretűvé válik.

fel